Megmutatjuk, hogyan érdemes építeni a munkaadói márkát

A lassan 10 éve piacon lévő, közel 100 fős SwiconGroup szoftverfejlesztéssel és –üzemeltetéssel, fejvadászattal és outsourcinggal foglalkozik. Kellemes és barátságos hangulatú irodájuk a Graphisoft Parkban található. Ide invitáltak meg, ahol Balogh Renáta marketingessel beszélgettünk arról, hogy miért fontos tényező egy vállalat életében az employer branding.
Az interjú végén található linken tájékozódhattok a Swicon által meghirdetett IT-s nyitott pozíciókról is!

fullsizerender_2.jpg

  1.  Mit jelent számotokra a munkaadói márka?

A munkáltatói márka fontos tényezője a Swicon marketingtevékenységének. Mivel toborzással, erőforrásigények kielégítésével foglalkozunk, ezért fontos, milyen kép alakul ki rólunk a jelöltek, az ügyfelek és munkavállalóink szempontjából is. Épp ennek okán komplex a feladat, amin dolgozunk. A SwiconJobs kommunikációja, ami főként a jelölteknek, ügyfeleknek szól, míg a SwiconGroup főként a kollégák és PR hirdetések esetében kerül fókuszba a kommunikáció során. A Swicon elkötelezett az iránt, hogy kollégái számára megfelelő környezetet biztosítson a munkavégzéshez és támogassa őket akár motiválásról, kikapcsolódásról vagy feltöltődésről van szó. Marketing oldalon mindezek tervezése, lebonyolítása és kommunikációja zajlik. 

  1. Milyen eszközöket vettek be ennek érdekében? Hogyan alakítjátok ki a saját arculatotokat?

A munkáltatói márkánk közvetítésének két fő ága van: a kifelé és a befelé történő kommunikáció. A jelöltek felé a SwiconJobs, míg ezzel párhuzamosan a SwiconGroup kommunikációja folyik. Fontos, hogy az egyes projekteknél ez a két kommunikáció ne keveredjen, szigorú határokkal végezzük a kétféle megjelenést. Az ügyfeleknél a cél tekintetében variálódhat a Jobs vagy a Group fókusz, ezek főleg LinkedIn-en jelennek meg, míg a jelölteket elsősorban Facebook targetálással, Jobs tartalommal érjük el. Belülre sokkal közvetlenebb a megjelenésünk, az image-ünk. A kollégák felé egy kellemes, barátságos, zöld munkahely képét továbbítjuk, ahol nem kell félniük segítséget kérni, és ahol jól érezhetik magukat. 

  1. Hogyan valósul meg a gyakorlatban a külső és a belső kommunikáció, mi a különbség?

Kollégáinkat ismerjük, bízunk egymásban így a kommunikáció is jóval személyesebb. Akár e-mailben, akár Facebook csoportban vagy személyesen beszélünk meg valamit, igyekszünk rájuk fókuszálni, kikérni a véleményüket, általuk fejlődni az Ő igényeik szerint. Nekik főként a SwiconGroup, mint munkahely van a fókuszban. Külső kommunikációnál pedig a már fent említett szempontok szerint tevékenykedünk. A cél itt változatos lehet. Employer branding tekintetében főként a PR, kifelé való kommunikációban nyilvánul meg.

  1. Miben különbözik a mostani generáció a többitől? Miért kell más eszközökkel megszólítani a mai fiatalokat?

A frissen piacra kerülő fiatalok már Z generációt képviselik, akik már az informatika világában szocializálódtak, nőttek fel. Teljesen más világnézetük és ennek tükrében több igényeik vannak, mint elődjeiknek. Fontosabb nekik a technológiai fejlettség, a tanulási lehetőségek és a megfelelő életszínvonal elérése. Nagyon érzékenyek az online tartalmakra és mivel ők már szinte csak online elérhetőek, ennek megfelelő helyen kell őket megtalálnunk. Fontos, hogy a feléjük való kommunikációban figyeljünk az igényeikre, érdeklődési körükre. Őket biztos, hogy nem TV reklámmal és egy biztos munkahely ígéretével fogjuk elérni, hanem például Youtuberek csatornáján keresztül. Ennek megfelelően kell, hogy kommunikáljuk akár az employer brandinget is az ennek megfelelő platformokon.

  1. Mire fektetitek igazán a hangsúlyt, miben vagytok igazán erősek?

Elérés tekintetében social media kommunikációban, employer branding szinten pedig a kollégák felé irányuló tevékenységeinkben vagyunk igazán erősek. Ezt a kettőt próbáljuk összekötni. A belső programjainkat munkavállalóink jólétére tervezzük, mint a Családi Nap, Gyerek Nap, SwiconMove sporthónap vagy akár az activity sarkunk (darts, xbox, guitar hero szett). A következő lépés, hogy a rendezvények hangulatát igyekszünk átadni külső szemlélőinknek. Ez a fajta őszinteség szerintem az egyik legnagyobb erényünk. Nem hazudunk, megmutatjuk milyen nálunk dolgozni.

  1. Milyen visszajelzéseket kaptok a céggel kapcsolatban a pályázóktól?

Folyamatos felmérést végzünk egy egyszerűsített kérdőív segítségével a pályázóink elégedettségével kapcsolatban, melyet az interjú után töltenek ki. A legfrissebb adatok alapján a leginkább szimpatikus szempont számukra a Recruiter személye, valamint a weboldalunk és a hirdetéseink stílusa.

  1. Van egy céges kabala állatotok. Miért őt „álmodtátok meg” és mit képvisel?

Sweeney egy furcsa, szerethető kis teremtmény szemüveggel, nagy fülekkel, barátságos mosollyal. Elsődlegesen belső kommunikációinkhoz álmodtuk meg. Sweeney már a közösség része, a nyomtatóban lakik, saját e-mail és Facebook fiókja van. Jutalomfalatot osztogat meglepetésként a kollégáknak a kiemelkedő teljesítményükért, életük fontos pillanatainak emlékeként vagy csak, hogy kicsit motiváljon a napi munkavégzésben. Az ötletládánkon is Ő szerepel, valamint tavaly elkészült életnagyságban is, hogy rendezvényeinken is részt vehessen. Kollégáink gyerekei szeretik Őt, várják a rendezvényeken, megölelik és segítenek neki közlekedni, táncolni. Sweeney azért fontos, mert egy pozitív szereplője az irodának, aki bármikor mosolyt csalhat az emberek arcára egy kommenttel, egy köszönömmel vagy néha akár egy minivideóval is. Egy láthatatlan valaki, aki mégis létezik és segít.

fullsizerender_1.jpg Sweeney – nem tudtam kihagyni a közös fotót

  1. Említetted, hogy nagyon szeretsz a vállalatnál dolgozni. Mitől érzed azt, hogy végre a ’helyeden’ vagy?

Én menedzsmenten végeztem és bár nagyon szerettem, fogalmam sem volt, hogy mihez kezdhetek a megszerzett tudással a diplomaosztó után. A tervem az volt, hogy legyen bárhogy, kipróbálom magam itt-ott és majdcsak megtalálom a hivatásom. A Swicon volt az első állomás. Marketing asszisztensnek vettek fel, mert korábban volt pár hasonló tapasztalatom ill. a Photoshop nagy szerelmese voltam/vagyok. Eléggé féltem. Egyetem mellett jártam be a Swiconhoz és egy-két hónap múlva már jobban érdekelt a munkám, mint a mesterképzés. A kreatív munka, a pörgés, a fejlődni vágyás teljesen magával ragadott. Ez a lendület még mindig tart. Persze mindenkinél vannak hullámvölgyek, de mindig sikerül visszatalálnom az útra, ami nekem és a Swiconnak is jó, hasznos. Ebben nagyon sokat segít, hogy egy szuper csapatban dolgozom, jól érzem magam a kollégáimmal és a felettesem abszolút támogatását érzem a munkámban. Nekem fontos a munkám és saját magam szempontjából is, hogy van, akire felnézhetek, akitől tanulhatok és úgy érzem most ezt a legjobb helyen és a lehető legjobb ember mellett teszem. Kétségem sincs afelől, hogy bármit elérhetünk. Azt szeretem a Swiconnál, hogy nincsenek határok, bármit megvalósíthatok és ehhez minden támogatást meg is kapok.

  1. Milyen a vállalat, melyek a legfontosabb munkaadói tulajdonságai és mit tud nyújtani az alkalmazottaknak?

Erre a kérdésre pár kollégánktól kapott testimoniallal válaszolnék :)

„A Swiconnál az a legjobb, hogy az ötleteimmel nem maradok egyedül. Kollégáim minden szinten segítenek megvalósítani a terveimet és támogatják a munkámat, hogy a legjobbat hozhassam ki magamból.” - Balla Krisztina (Chief Business Development Officer)

„Nincs annál jobb érzés, amikor reggel az irodába menet azon gondolkozol, milyen klassz lesz bemenni és látni a sok csillogó szemű, energiával teli kollegát.” - Petricsek Ádám (CEO)

„Azért szeretek a Swiconnál dolgozni, mert egy olyan környezetben dolgozom, ami megfelelő szabadságot biztosít az élet minden területén. Egy olyan csapat részese vagyok, ahol érzem, hogy fontos vagyok és hozzá tudok én is járulni ahhoz, hogy csapatként sikeresek legyünk. Szeretek bejönni az irodába, és az nagyon jó érzés!” - B. Tóth Ferenc (Business Development Manager)

„A SWICON nem bíz semmit a véletlenre, nem ugrik el a feladatok elől, hanem a számomra szimpatikus egyenes és őszinte utat választja. A legfontosabb tényezővel, az emberrel foglalkoznak.” - Széplaki-Rácz Rita (Senior Project Manager)

„Emberközpontú. Szem előtt tartja azt is, hogy én, mint ember jól érezzem magam, hogy örömmel fogjak a munkához minden nap, és jó érzésem legyen, ha arra gondolok, hogy a Swicon-nál dolgozhatok.” – Szalma Zoltán

Érdemes figyelni az oldalt a későbbiekben is, ugyanis a Swiconról többet is megtudhattok további interjúk keretében.

Az alábbi linkre kattintva tájékozódhattok a Swicon által meghirdetett IT-s nyitott pozíciókról. 

A www.dolgozzmagadon.hu weboldalon többet is megtudhattok szolgáltatásimról:

Life Coaching
Business Coaching
HR tanácsadás
Pályaválasztási tanácsadás
Karriertanácsadás
Workshop

dolgozz_magadon_logo_1.jpg