Elő a kockás füzettel! – Miért jó SSC-ben dolgozni?

A következő cikk egy korábbi bejegyzésemhez kapcsolódik, melyben a külföldi munkavállalásról beszélgettem egyik interjú alanyommal. Külföld helyett egy alternatív megoldást javasoltam. Ennek a témának önálló cikként is abszolút van jogosultsága. Ha valaki úgy dönt bármilyen okból, hogy nem a szakmájában szeretne elhelyezkedni, de szívesen kipróbálná magát egy SSC-ben (Shared Service Center – Szolgáltató Központ), ahol elsődlegesen az idegennyelvtudását tudja használni, akkor mindenképpen javaslom a következő pontok elolvasását. Konkrét számokkal levezetem, hogy mennyibe kerül ma átlagosan egy élet Budapesten, ha frissdiplomás pályakezdő vagy. Elő a kockás füzettel!

pacsi.jpg

  • Egyre több vidéki nagyvárosba helyezik ki tevékenységüket nagynevű multinacionális cégek.
  • Pályázni hozzájuk közvetlen (honlapon való jelentkezés, egyenesen a céghez benyújtott pályázat) és közvetett (munkaerő közvetítő cégeken keresztül, akik jó tanácsokkal is el tudnak látni a pályázást illetően) módon is lehetséges.
  • Irodai munka elvégzését jelenti (általános területek: IT, HR, Pénzügy- Számvitel, Beszerzés, Jog, Sales, Ügyfélszolgálat).
  • Általában BA vagy MA diploma szükséges (nem kell mindig speciális szakot elvégezni), aminek sokszor jelentősége nincs, az adott cég szabályzata határozza meg, hogy érettségi vagy alap/mester végzettség kell-e a munkavégzéshez. Az a tendencia, hogy a diploma felmutatása jelenti a belépőt a fehér gallérosok munkaerőpiacára. Az a vélekedés, ha valakinek volt elég kitartása lediplomázni, akkor valószínűleg a munkavégzéshez is jobb lesz a hozzáállása, valamint olyan készségeket tudott fejleszteni az egyetemi évek alatt, amit máshol nem tudott volna megtapasztalni. Kivétel erősíti a szabályt, van olyan ismerősöm, aki több éves munkatapasztalattal és érettségivel rendelkezik, mégis menő SSC-ben dolgozik, sikeresen, szép karriert befutva. Véleményem szerint a kitartást máshonnan is ’össze lehet szedni’, nem csak az egyetemi évek alatt, de az is tény, hogy rengeteg élmény csak ezalatt az idő alatt talál rá az emberre.
  • A magyar mellett 1 vagy 2 idegen nyelv ismerete (általában angol, német, francia, portugál, spanyol, holland, svéd, finn) szükséges. Általában az angol a vállalatok hivatalos belső és külső kommunikációs nyelve. Ezen felül a munkavégzés nyelve is, amihez hozzá jöhet még egyéb nyelvhasználat is ország specifikus munka végzése esetén.
  • Sokan már egyetem alatt is SSC-ben kezdenek el dolgozni gyakornokként (ehhez aktív hallgatói jogviszony szükséges), vagy olyan munkát végeznek, ami aztán jó belépőt/tapasztalatot jelent az SSC-s világba.
  • Egy pályakezdő fizetése átlagosan bruttó 300 000 – 350 000 Ft + egyéb juttatások (cafetéria, utazási hozzájárulás, magánnyugdíj pénztári hozzájárulás, egészségbiztosítás, kedvezményes egészségügyi ellátás, sport támogatás, kedvezményes üdülés és programokon való részvétel, ingyenes szakmai továbbképzéseken és programokon való részvétel, nyelvtanulási lehetőség).
  • Ez a fizetés az évek során emelkedni szokott, évente 3-5%-os fizetésemelésre lehet számítani, ez attól is függ, hogy mennyire dolgozik szorgalmasan az illető, illetve milyen pozíciókba sikerül feltornásznia magát.
  • Munkahelyi laptop és telefon adott (magán használatra is).
  • A túlórát kifizeti a vállalat.
  • Bónuszra is van lehetőség.
  • Ezen kívül, ha valaki már 1-2 idegen nyelvet beszél, fizetésének kiegészítése céljából (akár időszakosan is) tarthat iskolás gyerekeknek vagy nyelvvizsga előtt állóknak nyelvórákat is (adóköteles tevékenységnek minősül), itt 60 perc alatt átlagosan nettó 3 000-Ft-ot lehet keresni (jó referencia: külföldi tanulmányok és munka, valamint tanítási tapasztalat).

Nettó havi bevételt tekintve (itt most nem számolom bele a cég által nyújtott juttatásokat, de a hetente 5 diák esetén, heti rendszerességgel nettó 3 000 Ft- ért megtartott nyelvórákat igen): bruttó 350 000 Ft-os SSC-s fizetés után:

Nettó 232 750 Ft (2016. bérkalkulátor – SSC-s fizetés) + Nettó 60 000 Ft (nyelvtanítás) =

Összesen Nettó: 292 750 Ft/hónap

Példa: Átlagos havi kiadások Budapesten, vidékről származó, frissdiplomás, több nyelvet beszélő egyedülálló pályakezdőre (ha az egyetemi évek alatt van gyakornoki tapasztalat, az előnynek számít – szakmai gyakorlat egyébként is kötelező az egyetem alatt) SSC-s munka esetén, 2 hetente való hazajárással nettó 292 750 Ft-os bérrel:

  • Albérlet és rezsi: Meg lehet osztani, több ember is kivehet egy lakást, több szobával, frekventált, jó közlekedési lehetőséggel munkahelyhez közel: 50 000 Ft
  • Telefon: Céges telefon, rendkívül kedvező csomagban, lehetetlen túllépni a keretet: 0 Ft, ehhez hozzájön a saját telefon fenntartása, amit már nem is fog használni az ember, csak az alapcsomagot fizeti: 5000 Ft.
  • BKV bérlet: kb. 10 000 Ft. Ezt akár teljes mértékben is támogathatja a vállalat!
  • Vidékre hazautazás: Közösen autóval, szétdobva a benzinköltséget/ akár a szülők is feljárhatnak autóval havonta egyszer/busz és vonatbérlet helyett jegy megvásárlása például Budapest- Cegléd vonalon 1 alkalom oda vissza 6 000 Ft, ha havonta kétszer utazol, akkor 12 000 Ft. Ezt akár teljes mértékben is támogathatja a vállalat!
  • Élelmiszer: Otthoni főzés sokkal gazdaságosabb, az egészséges életmódról nem is beszélve, csak időt kell rá szánni. Vidéken megvásárolt vagy megtermelt zöldségekhez/gyümölcsökhöz sokkal kedvezőbb áron lehet hozzájutni. Cipelni kell, de megéri. Főzés/rendelés/kifőzde/vásárlás esetén átlagosan 50 000 Ft.

Eddig a kiadások: 127 000 Ft, fenn maradó összeg a bevételeidből: nettó 165 750 Ft, ami  56 %-a a fizetésednek.

A megmaradt pénz elmehet üdülésre, ruhákra, mozira, barátokra, sminkcuccokra, bulira, kutyára-macskára, edzőteremre, szüleid támogatására, bármilyen hobbira. Vagy akár egy részét félre is teheted. :-)

Az elindulás nehéz. Idő – energia – pénz – kitartás: ezek mindenképp szükségesek arra az időszakra (is), amíg állást keres az ember. Nem is beszélve a pályázási rendszer adta defektekről. Azonban összességében és hosszú távon azt gondolom, hogy megéri belefektetni, akár külföldön, akár belföldön szeretne az ember elhelyezkedni.

Oszd meg a cikket, a témával kapcsolatban kommentelj itt vagy a Facebookon, vagy írj a dolgozzmagadon@gmail.com címre! A sértő vélemények moderálásra kerülnek.

A cikkek és tartalmak teljes mértékben a szerző saját tulajdonát képezik. Átvenni csak a szerző engedélyével és megjelölésével lehet. Fotók: Google

d94b4401-c04c-4304-a5d2-1e4fa8a2017f.jpg

Címkék: mono, pályakezdő, SSC