Megírta az év legkreatívabb önéletrajzát, így végre munkát kapott a junior webprogramozó srác

Budavölgyi Bálinttal készítettem interjút, aki találékonyságának köszönhetően megtalálta azt az állást, melyben mindig is el szeretett volna helyezkedni. Mi a titka? Megírt egy nem mindennapi önéletrajzot (meg persze képezte magát folyamatosan), így nem csoda, hogy rengeteg bírálója és rajongója is akad. Az önéletrajzot az interjú végén a linkre kattintva éred el.

21015298_1762901470400403_1180214727_n.jpg

  1. Hogyan jutott eszedbe, hogy egy ilyen önéletrajzot kellene összeállítanod?

Munka után szinte minden nap még éjfélig tanultam programozni otthon, hogy minél hamarabb azzal tudjak foglalkozni, amit szeretek csinálni. A terv az volt, hogy csinálok 2-3 referencia honlapot ingyen, aztán jelentkezek ahhoz a nagykanizsai céghez, akiket kiszemeltem. Az volt csak a bökkenő, hogy amikor 65-70%-nál tartottam az első éles projektemben, az általam kiszemelt cég feladott egy álláshirdetést, pont olyan programozót kerestek, mint amilyen én vagyok. A gond csak annyi volt, hogy sem 5+ év munkatapasztalatot, sem referenciákat nem tudtam felmutatni, ezért gondoltam előveszem a kreativitásomat, mondván ebben a szakmában a legfontosabb a találékonyság. Igaz elutasítottak, de most már hálás vagyok nekik, hiszen helyette álmaim munkáját találtam meg.

  1. A klasszikus önéletrajzzal nem volt sikered?

Kb. 3 éve adtam be utoljára klasszikus önéletrajzot és az interjúztató hölgy bevallotta, hogy egy betűt sem olvasott el belőle.

  1. Mennyi idő alatt készítetted el? 

Honlapszerkesztéssel, szövegírással együtt három este alatt készült el. Később még egy estét fordítottam a mobiltelefonra való optimalizálással.

  1. Mi volt a célod a laza és vicces megfogalmazással?

Az első és legfontosabb cél a figyelemfelkeltés volt, hiszen kevés tapasztalattal, komolyabb referencia híján nem, hogy az interjúra nem fog behívni, hanem az önéletrajz feléig sem fog eljutni a munkaadó, így nem tudja meg, hogy akár én vagyok a csiszolatlan gyémánt, akire éppen szüksége van :) Másodlagos célom volt, hogy megnevettessem a hasonló gondolkodású olvasót. Nem szeretem a karót nyelt, merev gondolkodásmódot, imádok könnyedséget és humort csempészni a hétköznapokba.

  1. Mennyien tekintették meg az oldaladat?

Most éppen több, mint 125 ezer megtekintésnél jár (15 nap alatt). Egyébként már a 100. látogatónál furcsálltam, hogy ennyi embert érdekel az önéletrajzom. 

  1. Hány megkeresés érkezett?

Órákig kellene böngésznem a különböző platformokon, mire pontos számot tudnék adni, de kb. 280 emailt kaptam és ezen kívül még vagy 80-an kerestek fel más úton. Persze nem mindegyik volt ezek közül releváns állásajánlat, de a megkeresések közel egyharmada projekt megbízás vagy konkrét álláslehetőség volt. 

  1. Befutott több állásinterjús lehetőség?

Több időpontot is megbeszéltünk, de végül egyetlen interjúra mentem el, ahová fel is vettek. A rengeteg ajánlat közül furcsamód ez volt az egyetlen Zala megyei. Azonban a döntésemet nem csak ez befolyásolta, hanem az is, hogy itt a szakmájukban kiválót alkotott profiktól lesz szerencsém tanulni. 

  1. Hol sikerült elhelyezkedned?

AZ Ügynökség (a cég neve) – bázakerettyei központú, nem rég indult marketing és PR ügynökség, akik elsősorban a kis- és középvállalkozókat szólítják meg. Webfejlesztő leszek, de a kreatív munkában is teret hagynak számomra.

  1. Milyen egyéb visszajelzéseket kaptál az önéletrajzoddal kapcsolatban?

A visszajelzések kb. 80%-a pozitív volt, ami már magában meglepett. Néhány érdekesebb megkeresés:

Hívtak:                      

  • Floridába
  • Máltára
  • Prágába
  • Amszterdamba 

 

  • Festőnek
  • Hegesztőnek
  • Ácsnak
  • Lakatosnak (az előző négynek azért, mert nem baj, ha nem tudok dolgozni, de legalább jó lesz a hangulat)                          
  • Programozónak
  • PR munkatársnak
  • Online marketingesnek
  • Szövegírónak
  • Vezetőnek 

Kaptam néhány negatív kommentet is volt, aki fel akarta törni az oldalt (sikertelenül). Persze ezeken kívül kaptam rengeteg gratulációt, jókívánságot, köszönetet, hogy megnevettettem őket, valamint voltak páran, akik hasonló, humoros hangvételű válaszüzenetet küldtek. Utólag is köszönöm mindenkinek, aki lájkolt, megosztott stb. mert nélkülük lehet, hogy még mindig az előző munkahelyemen szenvednék.

Budavölgyi Bálint önéletrajzát ide kattintva éred el.

Ha szeretnél csatlakozni egy jó hangulatú és kedves csapathoz, akkor katt a következőre: Karrierépítés sikeresen elnevezésű Facebook csoportomban minden elhelyezkedéssel, karrierépítéssel kapcsolatos problémádat meg tudod beszélni a csoport tagjaival! Nem találsz állást? Félsz a váltástól? Rossz tapasztalataid voltak eddig? Gyere, írd le és kérd ki a többiek véleményét! Célom, hogy az álláskeresők és állást kínálók megtalálják a közös hangot! Álláshirdetéseket bátran megoszthatsz a csoportban.

Somlyai-Sipos Szilvia

dolgozz_magadon_logo_1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://dolgozzmagadon.blog.hu/api/trackback/id/tr1412771970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

arctalansenki 2017.08.22. 22:02:56

de jó volt végigolvasni!!! :D :D

Gaspen 2017.08.23. 08:27:23

Elég idétlen és erőltetett.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.08.23. 09:04:40

Ha ilyen cv-t kapok, jófej vagyok és kérek másikat, szakmait. Ha nem megy, nem hívom be. Persze nem kreatív meg háéres vagyok, hanem normális dolgozó ember :)

ami szabad 2017.08.23. 09:12:01

Na! Van aki még mer kilépni a sablonból? Hajrá!

TGabi 2017.08.23. 09:12:05

Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt le a kalappal, tök szuper, kreatív és tsai.

Másrészt: programozókért extrák nélkül is kapkodnak és marhára nincs szükség arra, hogy egy ilyen után a sok közhelyparádé, haveri alapon odatukmált HR-pipi még ilyen CV-t is elvárjon tök más szakmákban dolgozóktól... :D :) /Akinek rendszerint a tudása az állásra plyázókénak a töredéke.../

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.08.23. 10:59:26

Az Einsteines képeknél felröhögtem! :DDD

véleményM 2017.08.23. 12:08:09

Ha nem direkt poén (amit ez esetben nem értek) a második Einsteines képnél, hogy a tetejének egy sávja az aljára került, akkor programozó létére kijavíthatná!
Egyébként showder klub szinten jópofa, van humora a srácnak.
Viszont nem alkalmaznám. Tudni kell minek mikor, és hol van a helye.
A vicces stílus számomra egyáltalán nem domborítja ki a szakmai kvalitást.
A hasonló hangnemet megütők általában rejtetten borzasztó nagy egoval és nehezen kezelhető egyéniséggel rendelkeznek.
Sok sikert neki!

Duplaxiii 2017.08.23. 12:50:45

@TGabi:
Úgy sem jut el hozzád, de megpróbálom.
Ti, akik a programozást emlegetitek, elfeledkeztek egy tényről: a programozás az IT legalja... A programozás az IT betanított munkása, és ezért kapkodnak utánuk, mert ez a hivatás mára kihalt. Ma már nem iskolázott programozók vannak, hanem önképzett fiatalok, akik valóban alkalmasak arra, hogy részmodulok lekódolását elvégezzék.
De sok éves tapasztalatom van abban, hogy mivel nekik az egészre nincs rálátásuk, ezért a elkészült modul is csak akkor használható fel, ha a felsőbb szinten valóban profik végezték a tervezést. De ma már ez is kezd kihalni, mert ma az egyetemi képzésünk is elavult, és a jövőt is hibásan látják.
Mert a mai oktatást azok "finanszírozzák", akiknek pont az olcsó bérmunka kell és nem a kreatív gondolkodók.

5perc 2017.08.23. 13:21:18

Nekem a cv oldalon a böngészőt összehúzva egymásra csúsznak a szövegek ie11-ben és chrome-ban is.

5perc 2017.08.23. 13:28:55

@Duplaxiii:
"a programozás az IT legalja"
Ne legyél ennyire szigorú. Sok betanított vagy éppen a hozzánemértését beképzeltségével kompenzáló majmot látni minden szinten.

5perc 2017.08.23. 13:32:27

@Duplaxiii:
"az egyetemi képzésünk is elavult"
Milyen konkrét dolgot látsz problémának ezen a téren?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.08.23. 14:10:46

@Duplaxiii: a programozó nem az iskolában tanulja meg amit kell. Amúgy gőzöd sincs az IT-ról
(Egy nem programozó, de IT-s)

blasiusii 2017.08.23. 15:35:49

tök jól leírták fentebb, ami nekem is eszembe jutott: ha valaki kicsit keresgél a neten, elképesztő (főleg grafikus) ötletes, kreatív önéletrajzokat találhat: ez jópofa, amit csinált, de nem annyira különleges, és hát az is fontos, hogy mindennek meg van a maga helye - ha néztek pár külföldi példát, ott is kitűnik, hogy a kreativitás nem a vicceskedésben és a poénkodásban merül ki...

rotartsinimda 2017.08.23. 15:35:52

még mielőtt mindenki hanyatt vágná magát a kreatív és csili-villi fancy weboldaltól, tegyük hozzá, hogy emberünk megvett egy $17 árú sablont amiben átírta a szöveget meg kicserélte a képeket. arra már nem volt ideje / tudása / esze (nem kívánt törlendő), hogy a js kódokból kigyomlálja azokat a részeket ami alapján visszakereshető honnan is származik az eredeti site-template.

themeforest.net/item/polo-responsive-multipurpose-html5-template/13708923

kiváncsi leszek, hogy az előzetes moderációnak az igazságra van-e hatása :)

BitPork 2017.08.23. 15:35:53

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: hát jah, ahhoz először egy értelmes mondatot meg kellene tanulni leírni :)

Dzsontra Volta 2017.08.23. 15:42:55

@Duplaxiii: Szerencsére nagyon messze jár a hozzászólásod a valóságtól. Jelenleg a gigamega vállalatokon kívül sehol sem elég, ha valaki write only kóder, de ott meg egy adott technológián belül feketeövesnek kell lenned.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2017.08.23. 16:09:13

a wow feeling elmaradt.
az osszbenyomas az, hogy komolytalan.

programozasban szerintem alap az angol nyelv. nekem hianyzik az angol nyelvu verzio foleg, hogy kidomboritotta a kulfoldi tapasztalatait is.
amibol ha mast nem is, a nyelvtudast remelhetoleg profitalta. (meglehet, en vagyok vak es nem vettem eszre az angol verziot)

paráznabillegető 2017.08.25. 14:19:35

szerintem nem rossz. átlag feletti kialakítású honlap, nagyon sok igényes megoldással beépítve, de..., de ahogy fent is írták, no wow factor. ja, és ez nem programozás, hanem honlapszerkeztés. ne keverjük már a kettőt.

hogy pár nap alatt ilyenre csapta össze, az szép teljesítmény, már persze ha nem egy fent említett sablont módosított kissé saját képére, ugye. mert akkor csak oké. bár ez a végeredmény szempontjából mindegy, az oldal az elvártaknak megfelően működik, tehát szarni bele, hogy miért... :D

ah, de jó lenne, ha újra lenne ennyi időm, hogy én is ilyen faszságokkal foglalkozzak, mint te, bálint... irigyellek.
komolyan.
na, sok sikert.

Szerző

Motiváció ・Kitartás ・Eredmény ・Siker

Munkám során, amikor az embereknek segítek, akkor a fentebb felsorolt 4 szempontot képviselem. Ugyanis egyik sem létezhet a másik nélkül. Mind a négy összetevőt meg kell élned, így érzed igazán, hogy amit elértél azzal elégedett vagy és keményen megdolgoztál érte. 
A motiváció elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki kitartson a kitűzött céljai mellett. Ha az ember motivált és van elég kitartása, akkor az eredmény sem várat magára, így születik meg a siker, amely megadja a hajtóerőt ahhoz, hogy tovább csináld azt, amiben eddig is hittél. Ha te is szeretnél továbblépni és fejlődni, sikereket megélni a munkádban és a magánéletedben egyaránt, akkor jó helyen jársz.

Sikeres karrierépítést kívánok!
Somlyai-Sipos Szilvia 
karrier coach, karrier tanácsadó
www.dolgozzmagadon.hu

szilvi3_3.jpg