Biztos, hogy erőszakmentesen kommunikálsz?

Mit tudsz tenni akkor, ha mindig ugyanazokat a köröket futod egy konfliktus során, nem tudsz egyről a kettőre lépni, folyamatosan csak falakba ütközöl és a megoldás csak várat magára? Vajon megvizsgáltad már azt, hogy mi az, amit mondasz, mit hall ki belőle a másik és a mondanivalódat milyen stílusban közlöd? Arra gondoltál már, hogy a másik fél valójában mit szeretne veled megértetni?

Munkahelyen, családi és baráti kapcsolataidban sem mindegy, hogyan fejezed ki magad és miként képviseled álláspontodat úgy, hogy a másik fél érdekeit is figyelembe veszed. Az asszertív (erőszakmentes) kommunikáció tanulható, hosszabb folyamat, de segítségével az önismereted és az önértékelésed is megnő, így könnyebben túllendülsz a stresszesebb időszakokon, valamint harmonikusabb életet tudsz kialakítani. Az asszertív kommunikáció egy viselkedésforma. Egy adott konfliktus során úgy tudod érvényesíteni az álláspontodat, hogy közben a másik fél szükségleteit is figyelembe veszed. Lássuk, hogyan működik ez a gyakorlatban!fru.jpg

 Viselkedésed során:

  1. Nem célod a dominancia megszerzése.
  2. Konfliktus esetén a másik felet nem bántalmazod sem fizikailag, sem erkölcsileg.
  3. Hatékony vagy a konfliktus megoldásában.
  4. A konfliktus megoldására törekszel.
  5. Belátod, hogy az agresszív viselkedés nem vezet sehová.
  6. Belátod, hogy kiabálással nem sokra mész.
  7. Nem támadsz.
  8. Higgadt vagy.
  9. Empatikus vagy.
  10. Tiszteled a másik felet.
  11. Nem nézed le a másik felet.
  12. Megbízol a másikban.
  13. Őszintén fejezed ki az érzéseidet, gondolataidat.
  14. Kedves vagy és közvetlen.
  15. Figyelembe veszed a másik fél érzéseit és jogait.
  16. Érdekel, hogy mit szeretne a másik és nem viselkedsz passzívan.
  17. Elfogadod, hogy sem te, se a másik fél nem tökéletes és hibázni emberi dolog.
  18. Tisztában vagy a kötelezettségeiddel.
  19. Jogod van gondolkodni és háttérben maradni.
  20. Odafigyelsz arra, hogy a kapcsolat a legkevésbé sérüljön.
  21. Elhiszed magadról, hogy meg tudod oldani a konfliktust.
  22. Hiszel magadban és bátran ki mered mondani, hogy mire van szükséged.

Így közöld a mondanivalódat:

  • Elmondod, hogy mi az, amit megfigyeltél és ez hogyan hat rád.
  • Elmondod, hogyan érzed magad azzal kapcsolatban, amit megfigyeltél.
  • Megfogalmazod az ezzel kapcsolatos szükségleteidet.
  • Megfogalmazod a konkrét kéréseidet az esettel kapcsolatban.
  • Természetesen te is végig hallgatod a másik felet ugyanezen szempontok alapján, alaposan átgondolod az elhangzottakat és együtt összhangban éritek el a kitűzött célt.

dolgozz_magadon_logo.jpg